Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 1929. október 31-én született Nápolyban. Már akkor is egy súlyos egyéniség volt a maga 6 kilójával. Két és fél évesen megszökött otthonról és ezzel nagy felfordulást okozott otthon. Édesapjának vasgyára volt a kikötőben, mikor is a gyár előtt horgonyzó hajó felrobbant. Ezzel mepecsételődött a család sorsa.

 

8 évesen lett tagja a helyi úszóklubnak.11 évesen a család otthagyta Nápolyt és Rómába költöztek. Carlo nagyon jól haladt az iskolában. Ötévesen volt első osztályos, majd az 5. osztályt átugorva került a gimnáziumba, ahol ismét két évet kihagyott, így 16 évesen már a római egyetem vegyészkarán tanult. A nők korán felfigyeltek rá sudár termete miatt. Sokkal idősebbnek látszott, mint valódi kora. Állítólag 14 évesen egy piroslámpás házban került előszőr közvetlen kapcsolatba nővel.

 

1947 ben a család elhagyta Olaszországot és Brazíliába éltek egy - két évig. Ezzel megszakítva tanulmányait is. 1950- ben visszatérnek Olaszországba, ahol folytatta a sportolói karrierjét , és tanulmányait. Igaz most már nem a vegyészkaron, hanem a jogikaron. Elvégezte a jogi kart, de nem sok kedve volt az ügyvédkedéshez, így gondolt egyet és felült a Venezuelába tartó repülőgépre. Itt egy őserdőben két és fél évig autóút-építéssel foglalkozott, majd Caracasban az Alfa Romeo-nál dolgozik. A még Rómában megismerkedett Mariával folytonossan leveleztek, majd hazautazott, hogy elvigye magával Venezuelába. Jövendő apósa (Peppino Amato - filmproducer) ellenezte a Dél - Amerikai utazást, és így Rómában maradt. 1960 -ban megtartják az esküvőt. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklám filmekben szerepelt, árult autót, és festéket is.

 

 

Ekkor indítja el a filmes pályán egy rendező. 1967-ben, a vízilabda-karrier befejeztével forgatja első westernfilmjeit (már Bud Spencer művésznéven) a későbbi jó baráttal, Terence Hill-lel. Három gyermeke születik, Giuseppe, Christine, Diamante. Megalapítja a Mistral Air légitársaságot, és egy gyermekruhára szakosodott textílgyár tulajdonosa is, ahol saját maga tervzi a ruhákat. Megnyílik a Bud Food étteremlánc is, ahol főként olasz ételeket ehet a kedves vendég. Megszületnek unokái: Carlo, Nicolo, Alessandro. Szelíd lelkületű, békés természetű családapa, aki a mai napig nem hagy fel a filmezéssel....

 

 

 

 

 

Bud Spencer autogramcíme:

Via Archimede 24
00197 Roma
Italia

Oldalmenü
Szavazás
Melyik a kedvenc BSTH ételed?
Hagymásbab
Pufin lekvár
Krumplis hal
Tripla hamburger
Vanília fagylalt
Naptár